online-HR

A vállalkozások többsége működését mikrovállalkozásként kezdi, majd kisvállalkozásként folytatja. Amíg csak néhány munkavállaló munkáját kell koordinálni, addig a HR folyamatok kialakítása nem okoz problémát. A munkatársak kiválasztását, felvételét, a motivációs rendszer kialakítását a vállalkozó végzi.

Ahogy növekszik a vállalkozás, egyre több energiát igényel a szervezet fejlesztése. A megnövekedett feladat ellátása más struktúrát kíván. Ez nem csak mennyiségi változást. A napi operatív feladatok megszaporodásával létrejön a második, majd a harmadik vezetői szint.

Nehéz megmondani, hogy hol van az a határ, ahol a felsővezetőnek már célszerű delegálnia a humán erőforrás gazdálkodással kapcsolatos teendők egy részét. Sok vállalatot az anyagi megfontolás tart vissza attól, hogy HR szakembert foglalkoztasson. Igaz, hogy egy 50-60 fős cég esetében luxusnak tűnik egy főállású HR vezető alkalmazása. Talán az is. Viszont már egy ekkora vállalatnál is vannak olyan feladatok, amelyeknek az ellátását célszerű lenne egy erre specializálódott szakemberre bízni. Ha egy cégvezető nem törődik a humán erőforrás fejlesztésével (lehet, hogy csak nincs ideje rá), akkor úgy viselkedik, mint aki attól remél megtakarítást, hogy nem cserél olajat a kocsijában. Ha továbbra is az első számú vezető végzi az összes HR feladatot, ezzel értékes energiát von el a stratégiai szempontból fontos vezetői munkától. Egy szakember alkalmazása jó beruházás lehet abban az esetben is, ha csak időszakosan, projekt jelleggel bízunk meg valakit a feladatok elvégzésével.

Néhány könnyen delegálható, kiszervezhető HR feladat:

- munkaerő szükséglet megtervezése,
- a feladathoz igazodó foglalkoztatási forma megválasztása,
- munkaköri leírások elkészítése, aktualizálása,
- leendő munkatársak kiválasztása,
- munkaszerződések elkészítése, aktualizálása,
- foglalkoztatással kapcsolatos szabályzatok, tájékoztatók elkészítése, frissítése, 
- teljesítményértékelési rendszer kialakítása, működtetése,
- bérezési rendszer kialakítása, felülvizsgálata.

A szakember igénybevétele természetesen nem jelenti a döntési jogkör átruházását, de egy jó szakember hatékonyan tudja támogatni a vezető munkáját. Ha úgy érzi, hogy a fenti feladatok megoldásában segíteni tudunk, akkor vegye fel velünk a kapcsolatot az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

dr. Holló Sándor
cégvezető